5. Fejezet

"Egyre közelebb kerültem a célomhoz, de ugyanakkor egyre messzebb... ugyanis az 1D sem marad Magyarországon örökre..."

Louie megtalált a tömegben, és attól fogva kb. öt percenként rámpillantott, én pedig majd elájultam a boldogságtól és végig mosolyogtam, közben pedig aző gondolkoztam, hogy nem vigyorgok-e túlságosan.
Eleve már a zsúfoltságtól, bezártsártságtól, és a dübörgő zenétől majdnem elájultam, erre még Louie is azzal az elképesztő mosolyával nézett rám.
A Nobody Compares következett, és a refrénnél, biztos voltam benne, hogy rámkacsintott, de nem akartam hinni a szememnek.
"No one ever looks so good in her dress and it hurts cause I know you won't be mine tonight, No one ever makes me feel like you do when you smile..." ...Most ez nekem akart szólni a kacsintással? Louie solójánál azonban ismét bebizonyosodott.
-"You're tearing out my heart, tearing out my heart..."- énekelte, és rámkacsintott. Ijedten Lucyre néztem, hátha ő is látta, de úgy tűnt, nem.
***
Vége lett a koncertnek és odamentünk az asztalhoz, ahol aláírásokat osztogattak az 1D tagok. Előnyünk volt, mivel VIP jegyet kaptunk, vagyis, elvileg Lucynek is az volt.
-Hey babe!- szólított meg Louie, mire több lány csodálkozva nézett rám, én pedig jól elpirultam. Miért hív így?!- Hogy tetszett a koncert?
-Nagyon jó volt!- mondtam mosolyogva.- Bár Harry segítsége nélkül valószínűleg sose jutottunk volna be...- mondtam, majd Harryra néztem hálásan.
Harry ijedten pillantott rám, majd Louiera. Hoppá, most lelepleztem, vagy mi?
-Szóval ezzel foglalatoskodtál annyira, hogy egyedül hagytál minket a színpadon?- kérdezte Louie barátjától felvont szemöldökkel, rettentő édesen.
-Hááát... i-igen...- mondta Harry. Szóval ismét nem derül ki, hogy mivel foglalatoskodott a koncert kezdése előtt pár perccel. Talán majd egyszer.
Louie írt nekem és Lucynek egy aláírást, majd kezdtek többen felénk tolakodni, ezért gyorsan elköszöntünk egymástól.
-Szia!- mondta.- Várj... még a nevedet sem tudom.
Elmosolyodtam.
-Kamilla. Kamilla Kristóf.
-Szia Kamilla- mondta egy édes mosollyal, majd ismét rámkacsintott.- Remélem még találkozunk...
-Én is- mondtam, majd úgy indultam el, hogy még rá néztem, így majdnem elbotlottam, Lucy kapott el.
-Jól vagy?- vigyorgott.
Bólintottam, bár azt hiszem, még mindig eléggé kómás állapotban voltam.
-Na, milyen volt?- kérdezte tőlem Lucy.
Láttam rajta, hogy ő el volt ájulva ettől az egésztől.
-Lucy...- néztem rá bátortalanul.- Rám kacsintott! Háromszor is!
Lucy elmosolyodott. Látszott rajta, hogy nem hiszi el, amit mondok. Ilyenkor mindig ezt csinálja. Miért nem lehet nekem hinni?! Nem vagyok vak! Inkább ő...
-Tényleg?... Kida, nem hiszem, hogy...
-Jó, akkor ne hidd el!- mondtam kicsit besértődve.
-De elhiszem, csak...
-Csak nem hiszed el.
Megjött értünk anyukám, és megkérdezte, hogy milyen volt, mi pedig válaszoltuk, hogy nagyon jó volt, de mindketten tudtuk, hogy ezt csakis ketten tudjuk megbeszélni... Mi, Directionerek.
Lucy nálam aludt, és az egész koncertet végigbeszéltük vagy tízszer. Én végig Louieról áradoztam, Lucy pedig mindegyikőjüknek elmondta a legjobb pillanatát, és hogy az osztálytársainak melyik pillanatok tetszettek volna a legjobban. Igen, az osztálytársai is Directionerek voltak. Már nagyon vártam, hogy megismerjem őket, Lucy annyit mesélt már róluk.
Aztán megtárgyaltuk Harry késését is, és megállapítottuk, hogy rettentő cuki volt, de ugyanakkor nagyon hülye. Azt is megállapítottuk, hogy így, hogy ismerjük, még jobban illik hozzá Domi, Lucy osztálytársa. Már nem mintha ő is mindenhonnan elkésne, de akkor is. Egyszerűen illett hozzá. Bár én nem találkoztam még vele személyesen, Lucy és bizonyos blogok által már elég jól ismertem őt.
Aztán sokáig beszéltünk Louieról, és a tényeket, a valóságot, a reményeinket, meg persze a képzeletünket is figyelembe véve megállapítottuk, hogy Louis jó barátnak vesz engem, és max. egy nagyon kicsit tetszem neki, Harry csak viccből mondta, hogy "Louie jövendőbeli csaja" vagyok, és Louie csak pajkosan kacsintott rám, a "babe"-et pedig sokaknak szokta mondani. Amúgy láttam Lucy arcán, hogy a kacsintásban még mindig nem egészen hisz.
Aztán amikor anyukám már vagy tízszer jött be a szobámba, egyre dühösebben, hogy aludjunk már, és hajnali kettőt ütött az óra, jó éjt kívántunk egymásnak.
Általában én szoktam hamarabb elaludni, nem Lucy, de ezúttal nem bírtam elaludni. Louien járt az eszem, zúgott a fejem a koncerttől, és egyszer csak eszembe jutott egy gondolat, amitől ijedten kezdett dobogni a szívem.
"Vettél már jegyet a koncertünkre? Ez lesz az utolsó." Louie mondata visszhangzott a fejemben. "Ez lesz az utolsó." Utolsó... utolsó... UTOLSÓ...
Ez volt az utolso koncertjük! Az utolsó koncertjük Magyarországon! Akkor hamarosan, nagyon hamarosan mennek vissza Angliába! Jaj, csak tudnám, mikor... Ezt nem hiszem el, pedig már olyan jól ment az egész! Már olyan közel voltam! Most meg lehet, hogy már soha többet nem találkozom vele, ez az egész egy álom lesz...
-Kamilla!- suttogtam. Nem érdekelt, ha már aludt.- Lucy!
Egy nyögést hallottam.
-Lucy!
-Hjaj, mi van?!- kérdez e dühösen.- Már aludtam!
-Lucy, ide figyelj! Melyik nap utazik vissza az 1D Angliába?!
-Nem tudom...- suttogta, és láttam, hogy mindjárt megint elalszik.
-Lucy! Tudom, hogy tudod! Minden ilyet tudsz!- mondtam kicsit hangosabban, türelmetlenül.
-Hmm... várjál... ööö... 22.-én. Hanyadika van?- kérdezte.
A mobilomhoz kaptam. 2013. márc.22.
-Ezt nem hiszem el! Biztos?- kérdeztem kétségbe esetten.
Az egyik legszebb napom az egyik legrosszabbá vált.
-Ma mennek vissza...- suttogtam.
-Húúú...- mondta együttérzően Lucy. Végre rájött, mire akartam kilyukadni.
Ehhez nem tudott mit szólni. Ehhez nem lehetett mit szólni.
Egész éjjel forgolódtam, és nem bírtam aludni.
***
Lucy izgatottan hívott fel skypeon.
-Kida, Kida! Hú, ezt nem is tudom, hogy mondjam el, de naon izé, és nem tudom, hogy elmondjame...
Felvont szemöldökkel hallgattam. Eleve rossz kedvemben voltam a Louies dolog miatt, és fogalmam sem volt, mi lehetett ilyen érdekes.
-Domi tegnap megosztott egy magyar cikket a "We love 1D" csoportban... és hát... ezt hallgasd: "Az egy pár napja megrendezett Budapesti One Direction koncerten több ott lévő rajongó szerint Louis Tomlinson többször is rákacsintott egy, a számunra eddig ismeretlen lányra, majd a koncert után egy kisebb beszélgetést folytattak. Vajon az brit fiúegyüttes egyik szépfiúja ezúttal egy magyar rajongóval akar flörtölni?"
Csönd. Érdekes, valahogy nem lettem ettől vidámabb. Mintha előre tudtam volna, hogy egyesek felfújják a dolgot... de csak egyesek. Louienak valószínűleg mégcsak nem is tetszem, ő csupán ilyen minden csajjal.
-Tudod... most már elhiszem, hogy rádkacsintott...- mondta Lucy.
Elmosolyodtam. Egyszer majdnem megvalósult egy álmom. Majdnem.
***
Beléptem a suliajtón. Vége volt a tavaszi szünetnek, és én szomorúan néztem körbe. Try a korlátnál állt és a szemembe nézett, de most még ez sem tudott felvidítani.
Amint beléptem az osztályterembe, Amina, Etó, és még többen boldogan köszöntöttek.
-Mi a baj?- kérdezte Amina, amint meglátta szomorú arcom.
-Semmi...- ráztam a fejem.- Csak rossz kedvem van.
Nekik nem mondtam el a Louies dolgot. Úgy sem értenék... vagy el sem hinnék...
-Ne szomizz...- mondta Amcsi, és átölelt.
Mióta Lucy elment, jobban összebarátkoztam Amináékkal. Még ő kérte meg, mielőtt elment, hogy legyenek majd velem sokat. Nélkülük fogalmam sincs, hol lennék.
Bejött az osztályfőnökünk. Ő tanította nekünk a németet is. Amikor Lucy elment, új ofőt is kaptunk, mert a régi gyesre ment, és hát, azt kell hogy mondjam, nem valami jó ofő volt. Nem nagyon tudott minket fegyelmezni... bár a fiúk valóban nem könnyítik meg a helyzetét...
-Figyeljetek gyerekek, egy fontos dolgot szeretnék mondani...
-Eos, van nálad Szentjohannagimi?- kérdezte Marci Katesztól.
-Nem adom oda!- válaszolta Katesz.
-Ajj, léci már! Nem akarok unatkozni!
-Én se...- nevetett Katesz, és elővette az Szjg8-át.
-Gyerekek, azt szeretném mondani, hogy az iskola úgy döntött, hogy már vagytok olyan nagyok, és végre összegyűjtöttük rá a pénzt...
-Tanárnő, lehet kajálni?- kérdezte Bence, mire többen felnevettek.-Most mér, éhes vagyok!
-Rendben, de csak csöndben!- mondta most már türelmetlenül a tanárnő.- Szóval...
Ekkor valaki böfögött.
-Sulc!- kiáltották be tőbben a megszokott szöveget.
Marci és Andris röhögve összepacsizott, mire majdnem lefejeltem a padot. Te jó ég!
-Maradjatok már csöndben!- fordult hátra Zsófi.
-Ki volt ez?- kérdezte a tanárnő.
-Én...- mondta Andris.
-Fiam, kérsz egy intőt?
-Nem.
-Akkor legyél szíves, maradj csöndben...
Andris, és Marci még összemosolyogtak.
-Szóval csak azt akartam mondani, hogy beszéltünk az angol tanárokkal, és jővőre egy valaki kimehet Angliába cserediáknak egy hónapra.- főleg a lányok boldogan felkiáltottak.- A feltételek, hogy az illető fél évnél tovább nem lehetett előzőleg kint Angliában, 14 évesnek kell lennie, majd írmia kell egy fogalmazást angolul arról, hogy miért szeretne kimenni, és a legjobb fogalmazás tulajdonosa teljesen ingyen kimehet...
A többire már nem is bírtam odafigyelni, csak egy dolog járt a fejemben: Megyek Angliába, és még mindig nincs vége Louie és én sztorimnak...