"Mindig ér csalódás, anélkül nem is lenne élet az élet. De ha van egy igazán jó barátod, akkor a csalódásodból mindig öröm lesz..."
Idegesen mardostam a kezem, roppantgattam az ujjaim, és rettentően izgultam. A többiek nem értették, miért olyan fontos ez nekem, hisz végülis jártam már Angliában. Csak Lucy és én tudtuk, hogy ez nekem nem csupán egy Angol út...
-Szóval, ahogy egyesek közületek helyesen gondolták, azért van együtt a két csoport, mert ezúttal kihirdetjük, hogy ki megy el jövő év elején egy hónapra Angliába...- mondta Urbán Ágnes, a haladó, és egyúttal az én angol tanárom.- Csak egy pár perc, amíg gyorsan elmondjuk, aztán a kezdő angolosok visszamehetnek a termükbe, rendesen meg lesz tartva az óra...
-Akkor húzzuk egy kicsit a beszélgetést!- mondta Dani.
Kivételesen nagyon dühös voltam rá. Csak mondják már, ki a nyertes!
-Szóval, az nagyon fontos volt, hogy ne legyen külső segítség a fogalmazás megírásában, egyesek azért estek ki, mert rögtön észrevettük, hogy az illető nem tud olyan jól írni angolul...
...Lucy segítségnek számít?? Mert ő egy kicsit segített... de csak hogy értelmesek legyenek a mondatok...
-Ezenkívül legfőbbképpen a jó érveket néztük, majd a nyelvtant és helyesírást is. A fogalmazás hosszúsága nem számított. Kérjük, hogy a nyertes fáradjon majd ide, hogy átadhassuk neki a repjegyet, és további tájékoztató lapokat...
Úgy éreztem, ha abban a pillanatban nem mondja ki, hogy ki a nyertes, összeroppanok, annyira izgultam...
-És a nyertes...
Igeeen???!!
Mindenki feszülten figyelte a tanárt, hogy ki nyert, a tanár pedig mosolyogva körbe nézett rajtunk. Azt hiszem, eléggé élvezte a helyzetet, én annál kevésbé.
A tekintete megakadt valakin... mellettem.
-Susánszky Alexandra!
Egy pillanatig nem mozdult senki, ami nekem perceknek tűnt, majd felállt a mellettem ülő lány, és kiment a tanárhoz egy hülye vigyorral, ami az arcára fagyott.
-Gratulálok, Szandi!
Csak ekkor fogtam fel, hogy mi történt. A Sushi?? A SUSHI?! Ez most komoly??? Ugyanaban a pózban ültem tovább, mint előtte, csak szerintem nagyon elpirultam. Körbe néztem, és a többiek is ennyire csodálkoztak, meg ki voltak akadva, aztán éreztem, hogy egy pár lány rámpillant. Tudták, hogy nagyon akartam nyerni, csak azt nem, hogy miért.
Sushi (így gúnyoltuk, mert senki sem szerette igazán) megkapta a tájékoztató lapokat, majd a tanárnő el kezdett tapsolni, mert mindenki csendben ült, mire egy pár halk taps elhangzott még. Kettőt tapsoltam, de alig bírtam összeütni a kezemet, és alig adott ki egy kis hangot.
-Rendben, most már rendesen folytatódik az óra...
Egy páran még nyafogtak, hogy ne tanuljunk már, de én nem bírtam semmire figyelni.
***
A szünetben Sushi végig rajtam lógott (velem szokott a legtöbbet lenni, sajnos) és arról dumált nekem, hogy milyen jó, hogy ő nyerte, és milyen jó lesz, meg minden.
-De ugye nem haragszol, hogy én nyertem?- kérdezte nyávogva.
Megráztam a fejem.
-Akkor jó!
-Csak örültem volna, ha én nyerem...- mondtam halkan.
-De milyen jó lesz már, lehet, hogy a One Directionnel is találkozom!- mondta vigyorogva.
...nekem mondod?!
***
Csöngött a telefonom. Megnéztem a kijelzőt, és Lucy neve volt ott. Elcsodálkoztam, mivel legutóljára kb. két éve hívott fel, amikor még az én sulimba járt, a lecke miatt. Gondoltam, megint a cserediákos dolog miatt akar vigasztalni, bár nem gondoltam, hogy képes lenne fel is hívni emiatt.
Amúgy már csak egy sulinap volt a nyári szünetig, így lustán szomorkodtam, az ágyamon feküdve, sírós dalokat hallgatva. Rájöttem, hogy amúgy jó, hogy nem találkozom ismét Louval, mert úgyse bírnám végigvárni a nyarat.
Unottan felvettem a telefont.
-Figyelj, Lucy, nem kell vigasztalnod, nem én nyertem, azt kész...
-Kristóf Kamilla Éva Kida Eurália Eufrozina Etelka Eperke... Józsi bácsi!- felvont szemöldökkel, mosolyogva hallgattam, hogy meddig mondja még a neveimet hülye barátnőm. Ha a másikunk valami hülyeséget csinált, mindig elmondtuk a másik teljes nevét és még sok más vicces nevet.- Abbahagynád a sajnálkozást?!
Ezúttal nem akarlak vigasztalni, viszont ennek a dolognak van egy kis köze Louiehoz... de ha már nem érdekel, akkor mindegy.
-Jó, akkor most miért is hívtál fel?- persze, hogy érdekelt, mit akart mondani, de még húztam egy kicsit.
-Ajj, ne legyél már ilyeeen!- nevetett Lucy.- Na, hármat találhatsz, de úgyse találod ki!- mondta Lucy.
-Akkor minek találjak?- kérdeztem.
-Ajj, na jó, elmondom, de jól figyelj!- mondta lassan, majd izgatottan el kezdett hadarni.- Tudod hogy már régóta tervezzük hogy elutazunk Angliába egy pár hétre nyaralni és képzeld most a szüleim végre kitalálták hogy most nyáron kimegyünk Angliába két hétre mire rögtön eszembe juttottál és el kezdtem kérlelni hogy vigyünk el téged is de eleinte mondták a szüleim hogy dehogy is aztán mindenféle jó érvvel álltam elő mire rájöttek a szüleim hogy nem is olyan drága mert akkor kapunk kedvezményt is és most van rá pénzünk is és tényleg tök keveset találkozunk szóval jösz velünk Angliábaaa!- befejezte a hadarást, én pedig egy ideig csendben ültem.
-Mi van?
-Találkozol Louieval!- mondta.
-Mi van?- kérdeztem ismét. Tényleg nagyon hadart, amit értettem, azt meg nem akartam elhinni.
-Te jó ég, Kida, neked nem csak a hajad szőke!
-Na!- mondtam.- Te meg sötét vagy!
-Tudom, de ez most nem lényeges...- mondta, mire a homlokomra csaptam.- Kida, kimegyünk Angliába és jösz velünk!
-Ez komoly??- kérdeztem csodálkozva és a szívem gyorsabban dobogott.
-Aha, három nap múlva megy a gépünk!- még más dolgokat is magyarázott, de már nem nagyon tudtam figyelni.
Szó nélkül letettem a mobilomat, és el kezdtem kirámolni a szekrényemből. Szanaszét dobáltam a ruháimat, közben pedig pakoltam is be a bőröndömbe.
Egyszercsak, talán a nagy robajra, bejött a nagyobbik öcsém, Beni.
-Mit csinálsz?- kérdezte csodálkozva, mire boldogan ránéztem.
-Megyek Angliába!
***
Ne kérdezzétek, hogy hogyan győztem meg a szüleimet, hogy elmehessek Angliába, az a lényeg, hogy eljutottam. Arról már nem is beszélve, hogy Lucy öccse végig nyafogott, hogy érjünk már oda, én meg annyira izgultam, hogy rosszul lettem a gépen.
Az ég világon minden átment a fejemen. Hogy esetleg találkozom majd Louieval, de nem ismer meg, vagy épp hülyén leszek felöltözve, és kiröhög, vagy valami hülyeséget csinálok, vagy akár nem is találkozom vele. Az lenne a legrosszabb.
***
Kiszálltunk a gépből, és Lucy öccse rögtön el kezett nyafogni, hogy vigyék el WC-re, mert a repülőn nem tudott rendesen pisilni. Komolyan, már hét éves elmúlt, egy kicsit gáz volt.
-Mi addig idehozzuk a bőröndöket!- mondta Lucy a szüleinek.
-El fogjátok bírni?- kérdezte az anyukája.
-Ja, asszem...- mondta.
Hát nem így volt. Ketten próbáltuk leemelni a nagy bőröndöket, de nem sikerült, ezért fenn maradt a futószalagon, és meg kellett várni, hogy még egyszer körbe menjen, és elérjen hozzánk.
-Na, most, egyszerre!- mondtam Lucynek, és mindketten a táska után kaptunk.
-Hey, look who's here!- szólalt meg valaki közelemben.
Hátra akartam pillantani, de nem lehetett, mert a bőrönd megint kezdett előre menni a szalagon, de lejönni nem akart.
Ekkor egy kéz nyúlt ki előttem, és lazán leemelte a bőröndünket, és letette mellénk. Egyszerre fordultunk hátra Lucyvel, és megpillantottunk egy magas, nagyon helyes, napbarnított, 19 éves körüli fiút. Karjain végig tetoválás volt. Levette a napszemcsiét, és elképesztően aranyosan rámnézett.
-Are you hungry... or hungary... or whatever it's called... we've met before, haven't we?- kérdezte.
-Zayn Malik?- kérdeztem mosolyogva.- Yes, I showed you where the West Station is...
-Ah, I knew you where my girl! Hey guys, look who's visited us here in England!- mondta, és hamarosan megjelent a másik négy 1D tag is.
-Hé, te vagy az?- jött oda Louie.
-Mér, ez ki?- kérdezte Niall értetlenül.
-Ne mondd, hogy nem emlékszel rá!
Ő Kamilla- mondta Lou, és megborzongtam. Emlékszik a nevemre!- Ő mutatta meg nekünk az utat Éhesországban!
-Hú, tényleg, emlékszem... úgy éreztem, mintha mindig éhes lennék...- mondta a távolba meredve.
Ezek tényleg nagyon hülyék.
-Hogy kerülsz ide?- kérdezte Lou.
-Nyaralok... a barátnőmmel- mutattam Lucyre.
-Szia, Kamilla Fitos vagyok!- mondta. Láthatólag örült, hogy végre bemutattam a többieknek. Szegény, tényleg megfeledkeztem róla.
-Szia, én Harry Styles vagyok!- mondta Harry, mire mindenki kérdően nézett rá.
-Most mi van, én szépen bemutatkoztam!- mondta Harry.
-Azt hiszem, már tudta, ki vagy...- mondta Liam.
-Igaz... egy pillanatra elfelejtettem, hogy híresség vagyok...- mondta az égre nézve.
-Te jó ég...- monta Zayn, Niall pedig felnevetett.
-Mi már amúgy is találkoztunk...- mondta Lucy.
-Tényleg!- csettintett Harry.
-Várjunk, most ti mindketten Kamillák vagytok?!- kérdezte Louie csodálkozva.
-Ő, ja... -mondtam.
-És nincs valami középső...
Még ki sem mondta, Lucy már válaszolt:
-Mindketten Kamilla Évák vagyunk- mondta nevetve.
-Ezt nem hiszem el!- mondta Louie.
-Nézd már, barátnők, és a nevük is ugyanaz...- mondta Harry.
-Majd te leszek a Kamilla 1- mutatott rám Liam, majd Lucyre- te meg Kamilla 2!
Lucy felnevetett.
-Igazából úgy szoktuk becézni egymást, hogy Lucy és Kida...- mondtam.
-Hogy?- kérdezte Zayn.
A fiúk még nagyban ízlelgették, memorizálták a neveinket, amikor egyszercsak megszólalt Niall.
-Hé, te nem az a nagy rajongó vagy, aki naponta vagy húszor kiírta twitterre, hogy kövessem vissza, és nemrég követtem vissza?- kérdezte Lucytől.- De, te vagy az, megismerlek a képről, és ez volt a neve is!- nevetett.
Mindenki csöndben Lucyre meredt, aki egyre nagyobb szemekkel nézte Niallt, majd elvörösödött, de rettentően, ilyen vörösnek még soha nem láttam.
-Neeem, vagyis nem tudom, nem biztos, hogy én voltam, de mondjuk valószínűleg én voltam, de akkor is, szóval, nem gondoltam komolyan amiket ott írtam, és igazából nem is volt olyan fontos, hogy visszakövess, csak úgy jó lett volna, meg csak azért irogattam olyan sokszor, hogy kövess, mert különben nem követtél volna, szóval, ja- nézett vörösen Niallra, a fiúk meg egyre jobban felvonták a szemöldöküket.
-Akkor nem is fontos, hogy kövesselek...- mondta, és elővette az iPhoneját.
-De ha már követsz, nem kell kitörölni az ismerőseid közül, vagyis, végülis kitörölhetsz, nekem tök mindegy...- hadarta Lucy, mire Louis felnevetett.
-Nyugi... csak megnéztem az időt- mosolygott Niall huncutul Lucyre.- Amúgy hogyhogy mindig csak nekem írtad, hogy kövesselek?
-Nem csak neked írtam!- követelte a barátnőm.
-De nekem írtad a legtöbbet...
-Mert mindig te jutottál először eszembe- mondta, mire a többi fiú fel "úúúú"-zott. Kezdett egy kicsit gáz lenni.- Nem úúúgy! Csak te vagy az első a névsorban.
-Az utolsó előtti vagyok...- mosolygott Niall Lucy hülyeségén.
-De mindig téged hozzott ki elsőnek a twitter!- villám gyorsan vágták egymáshoz a mondatokat.
-Kezd meleg lenni, nem?- kérdezte Zayn a többi fiútól.- Kezd meleg lenni...
-Ja, melegszik a levegő...- mondta Louie.
Ezek nagyon hülyék. De a leghülyébb Lucy. Nem fogja fel, hogy Niall Horannal veszekszik?!
-Akkor biztos annyiszor írtad már be a nevem, hogy rögtön azt hozta ki a twitter...- hagyta figyelmem kívül Niall a többi fiút.
-Tuti nem, szerintem elromlott a twitter fiókom, törölni fogom, és az újat nem kell követned!
-Oké, itt a mobilom, törölheted is...- válaszolta Niall.
-Hagyd már, haver, nem látod, hogy fülig szerelmes beléd?!- mondta neki Louie.
Niall felnevetett.
-Ez nem igaz!- mondta Lucy vörösen.- Te tetszel az 1Dből a legkevésbé!
-Ezért írtál nekem a legtöbbet...- mondta Niall, és egy olyan nézéssel nézett rá, amitől én ir majdnem elájultam, és láttam, hogy Lucy majdnem beadta a derekát, de ekkor- szerencsére... vagy nem- visszajöttek Lucy szülei.
-Kamilla, ezek kik?- kérdezte az apja.
-Apaaa...- forgatta a szemeit Lucy, majd átváltott angolra. Egyik égés után a másik...- Ők itt a One Direction. One Direction, ők a szüleim, és az öcsém.
-Csókolóóóóm!- mondta vigyorogva Louie, mire felnevettem. Tök ari volt.
Lucy anyukája rettentően el kezdett mosolyogni, láthatólag örült, hogy találkozott az 1D-vel, az apja viszont csodálkozva el kezdte kérdezgetni a lányát.
-Várjunk... ti már találkoztatok?
-Ja, vagyis a Kamilla már találkozot velük..- nézett rám.
-Mikor?- kérdezte, és ezt így mind a fiúk előtt tárgyalták.
Egyszercsak megszólalt Louie:
-Hé, ő az öcséd?- kérdezte Lucytől.- De ari! Hogy hívnak?
-Nem tud angolul...- nevetett Lucy.- De Martinnak hívják.
-Szia Martin!
-De Louie, ezt így úgyse érti!- mondta Zayn.- Hogy mondják magyarul, hogy szia?
Elmondtuk nekik, hogy úgy van, hogy szia. ;)
-Sziaaa!- integetett neki Harry vadul.
-Szia, Martin!
Elmondogatták mindannyian vagy tízszer nagy mosolyogva, hogy "szia", de Lucy öccse csak nézett rájuk fapofával. Kíváncsi vagyok, hogy mire gondol egy hét éves, értelmes kisgyerek, amikor meglát öt, nála sokkal hülyébb, és gyerekesebb fiút, amint tíz percig sziáznak neki. Lucyvel már dőltünk a röhögéstől, és a szülei is eléggé röhögtek.
-Nem szeret minket!- mondta Harry.
-Nem, csak téged nem kedvel, nem tetszik neki az a nyálas képed...- mondta Louie, mire Niall és Lucy el kezdtek röhögni.- Figyelj, kishaver, nem kell félni Harry bácsitól! Mondjátok meg neki!
Én fordítottam le az öccsének, mert Lucy annyira röhögött, hogy alig bírt megszólalni.
-Louie bácsit meg nem kell komolyan venni!- vágott vissza Harry.
-Ne félj, mi majd megtanítunk az élet hülyeségeire!- mondta Zayn.
-Meg énekelni!- mondta Liam.- Ugye énekelni legalább szeret?
-Én meg megtanítom gitározni!- mondta Niall.
-És a répákat szereti?- kérdezte Louie.
-Mi majd megtanítjuk mindenre, amire kell, híres sztárt csinálunk belőle, majd bevesszük az 1D-be hatodik tagnak!- mondta Harry.
-Jól lestoppoltátok az öcsémet, pedig én focistának szántam!- nevetett Lucy.
-És ő mi akar lenni?- kérdezte Zayn.
-Nem tudom...- nézett a barátnőm az öccsére.
Ekkor Lucy szülei valamit súgtak egymásnak, majd az apja megszólalt, mivel az anyja nem nagyon tudott angolul.
-Most már indulnunk kellene, mert nem tudom, mikor megy a buszunk...- célozgatott.
-Merre mentek?- kérdezte Liam.
-Hát, elég messzire...- mondta Lucy apja, és láttam, arra megy a játék, hogy hazavihetnének a limuzinukkal...
-Elvigyünk titeket?- kérdezte Louie, és rám nézett.
Komolyan, rám nézett! Tőlem kérdezte! Engem akart hazavinni!
-Hát... ha nektek nem baj...- mondta Lucy apukája, Lucy meg forgatta a szemeit, majd a fiúkra mosolygott.
-Nagyon megköszönnénk...
-Rendben, melyikkel megyünk?- vett elő Harry egy kulcscsomót... amin legalább öt kocsikulcs lógott.
-Hú, menjünk azzal a kék suzukival!- mondta Niall.
-Ne, a mercedes jobb!- mondta Louie.
-Nem, a suzuki jobb!- veszekedett Niall.
-Menjünk már a pirossal...- mondta Zayn, de a többiek mintha meg sem hallották volna, tovább veszekedtek.
-Nem, a mercedesszel megyünk, az a legjobb, le vagy szavazva, Niall!- mondta Louie.
-De én mondtam előbb, úgyhogy a suzukival megyünk!- mondta Niall.
-Fiúk... nem kellene a lányokat megkérdezni, hogy melyikkel menjünk?- kérdezte Liam.
-Oké, melyikkel menjünk?- fordult felénk Louie.
Lucyvel egymásra néztünk, és én legszívesebben azzal mentem volna, amelyikkel Louie akart, Lucyn meg láttam, hogy azzal, amelyikkel Niall akart, de mindketten azt mondtuk, hogy mindegy.
-Jó, akkor menjünk a legnagyobbal, mert abban kényelmesen elférünk- mondta a Directioner apa.
-Nem, megyünk a kékkel!- mondta Niall.
-Nem, a mercedesszel!- folytatódott a veszekedés.
-Kő, papír, olló!- mondta Niall.
Niall papírt, Louie pedig ollót mutatott, így Louie nyert.
-Igeeen!- kiáltotta, mi pedig felnevettünk. Ez azért elég vicces volt.
-Rendben, menjünk a mercedesszel...- mondta Liam.
-Akkor a mercedes!- választotta ki Harry a megfelelő kocsikulcsot.
-És én? Én a pirossal akartam menni...- mondta halkan Zayn, de a többiek nem figyeltek rá, csak felkaptak egy-egy bőröndöt, és már rohantak is a kijárat felé. Szegény Zayn.
-Mégis hova áltál?- kérdezte Louie Harrytől, mikor már egy ideje kerestük a mercedest.
-Várjunk csak... most jutott eszembe... a mercedest nem is hoztam el...- mondta Harry.
-Mi van?!- kérdezték a fiúk dühösen.
-Csak a ferrarit hoztam el...
-Te jó ég!- rázta a fejét Lou.
Harry egy fekete ferrarihoz vezetett minket, mire Lucy öccse felkiáltott:
-Hú, ezzel fogunk menni?
-Aha...- mosolygott Lucy.
-Aztaaa...
Lefordítottuk a fiúknak, amit mondott, mire a fiúk összemosolyogtak.
-Harry bácsinak sok autója van- mondta Zayn.
Beültünk a kocsiba, de úgy, hogy Martin az anyukája ölében ült, és Louie is majdnem beült Liamébe mondván, hogy neki is kényelmesebb lenne az anyja ölében, mire Niall mondta, hogy,de Liam az apjuk, erre Lou Harry ölébe akart ülni, mert "ő a leglányosabb", de Harry vezetett, úgyhogy kénytelen volta saját ölében ülni. Végül nagy nehezen, jól összenyomva, de befértünk a hét személyes kocsiba tizen.
Én Lou mellett ültem, és rettentő közel voltunk egymáshoz, amitől úgy éreztem, folyton ég a fejem és vagy százszor szívinfarktust kaptam. Ráadásul Louie az ülésem hátára tette a kezét, hogy jobban elférjen, én viszont majdnem elájultam, hogy egyfolytában összeért a testünk.
Kb. négy óra hosszáig tartott odaérni- egy olcsóbb szállodába mentünk lakni a következő két hétben. Akkor kiszálltunk, és elbúcsúztunk a fiúktól. Martin is végülis boldogan búcsúzott el tőlük, sőt, kérte, hogy máskor is kocsizhasson velük, mire Harry megígérte, hogy megtanítja vezetni. Igazi gyermekbarát. Még a végén összehozza Lux-t Lucy öccsével. Nem is rossz ötlet...
Már vagy tíz perce búcsúzkodtunk, és már kezdett kissé kínossá válni a dolog. Kérjétek meg, hogy találjozzunk még, kérjétek meg, hogy találkozzunk még, kérjétek meg, hogy találkozzunk még...
-Holnap az egész napunk szabad lesz, és úgy gondoltuk, hogy a tengerparton töltjük az egész napot, nem akartok velünk jönni?- kérdezte Lou.
Lucyvel egymásra néztünk.
-Rendben.
Hát persze, hogy megyünk, ezt most komolyan kérdezted?!!
Lucy még gyors megbeszélte a szüleivel, majd a fiúk bólintottak, és ezúttal tényleg indulni készültek.
-Akkor holnap tízre jövünk értetek...- mondták.
Harry már elindította a motort, amikor Lucy még utánuk szólt.
-Ugye Southamptonba megyünk a tengerparthoz?
-Még nem döntöttük el, miért?- kérdezte Lou.
-Én ott tanultam meg angolul!- vigyorgott a barátnőm. Komolyan, néha nagyon ott vagyok, hogy letagadom, olyan hülye...
-Akkor oda megyünk- nevetett Louie.
Bementünk a házba, és Lucyvel egymásra vigyorogtunk, ezúttal velem az élen.
-Nahát, a One Directionnel találkoztunk!- mondta Lucy anyukája.-Ez azért jó nagy dolog, nem?
Mi egymásra nevettünk. Persze, már ez is egy óriási álom beteljesedése volt, és alig bírtam elhinni, de nekünk, Lucyvel ez mást jelentett. Sokkal többet.
